ákos : Ennyi nem elég

Én nem tudom, hogy hol ronthattam el
De nekem mindig tűrni kellett
Ha a vágyam nekem rontott

És akinél bárki másnak mindig szabad a pálya
A mindenki babája, ki a csípejét riszálja
Nekem bezzeg nemet mondott
Nevette a gondot

Nem gondolni rád
Én már nem bírok tovább
Tőlem hiába tiltanád
Tested selymes ritmusát
Én már megtanultam rég
Van, aki csak távolabbról szép
De tőlem senki meg nem véd
Belőled ennyi nem elég

Tudom, hogy mindenhová hordasz magaddal
Én csak írom, de te magad vagy a dallam
Ami mindkettőnkben lüktet

Ágyat vetsz nekem, igazán értesz a nyelvemen
Szerelmed dolga, hogy körülvegyen, velem legyen mindig
Ha a sorsom büntet
Ez ment meg minket

Nem gondolni rád
Én már nem bírok tovább
Tőlem hiába tiltanád
Tested selymes ritmusát
Én már megtanultam rég
Van, aki csak távolabbról szép
De tőlem senki meg nem véd
Belőled ennyi nem elég

Nem gondolni rád
Én már nem bírok tovább
Tőlem hiába tiltanád
Tested selymes ritmusát
Én már megtanultam rég
Van, aki csak távolabbról szép
De tőlem senki meg nem véd
Belőled ennyi nem elég

Az arcodon árnyék suhan át
Minden porcikád
Hívja az éjszakát

Szeretőd és társad más nem is lehet
Csak az, aki ismer és mégis szeretne hozzád érni
Akit nem kell kétszer kérni
Hogy segítsen élni

Nem gondolni rád
Én már nem bírok tovább
Tőlem hiába tiltanád
Tested selymes ritmusát
Én már megtanultam rég
Van, aki csak távolabbról szép
De tőlem senki meg nem véd
Belőled ennyi nem elég

Nem gondolni rád
Én már nem bírok tovább
Tőlem hiába tiltanád
Tested selymes ritmusát
Én már megtanultam rég
Van, aki csak távolabbról szép
De tőlem senki meg nem véd
Belőled ennyi nem elég

ákos : Minden most kezdődik el

Lángoló ajtók
Izzadó falak
Egy perc és a hajtók
Ránk rontanak
Ők nem alszanak

Éberedj fel, kedves
Már közel járnak
Azt hittük nem lesz
Vége a világnak
Van hátra pár nap

Minden most kezdődik el
Ahogy dobban a szíved
Minden most kezdődik el
Ahogy hinni sem mered
Nem ringatlak már soká
Nem ringathatsz már soká
Meneküljünk máshová?
Az ég fölé, a föld alá?
Minden most kezdődik el
Aztán úgyis menni kell
Elfordul rólunk a fény
Aztán nincsen több remény

Ameddig látok
Felborult bábok
A sakktábla szélén
Az Idő végén
Fekszenek békén

Testek a járdán
Mint arcok a párnán
Tükröződve szépen
Hajnali fényben
A kiontott véren

Minden most kezdődik el
Ahogy dobban a szíved
Minden most kezdődik el
Ahogy hinni sem mered
Nem ringatlak már soká
Nem ringathatsz már soká
Meneküljünk máshová?
Az ég fölé, a föld alá?
Minden most kezdődik el
Aztán úgyis menni kell
Elfordul rólunk a fény
Aztán nincsen több remény

(Minden most kezdődik el
Minden most kezdődik el)

Minden most kezdődik el
Ahogy dobban a szíved
Minden most kezdődik el
Ahogy hinni sem mered
Nem ringatlak már soká
Nem ringathatsz már soká
Meneküljünk máshová?
Az ég fölé, a föld alá?
Minden most kezdődik el
Aztán úgyis menni kell
Elfordul rólunk a fény

ákos : Őszi tájkép

Egy levél a földre hull
Lassan már alkonyul
És nemsokára
Az öszi tájra
Sötétség borul

Még bágyadtan int a Nap
A tékozló sugarak
Emlékekböl
Képzeletböl
Elém rajzolnak

Az arcod felragyog
Mint egy öszi tájkép
Ahogy újra felnevetsz
Csupa arany és bíbor
Minden árnyék
Ilyen gyönyörü nem lehetsz
A lust Nap tavaszt ígér
Tavaszt ígér, nyarat remél
De nézd a dér
A fákhoz ér

Belölled érkezö
Szíveden élösködö
Terhed voltam
De elfutottam
Növesztett az idö

Fejem öledbe ejtettem
Te egyetlen, aki hitt bennem
Ha megtorpantam
Orra buktam
A hitemet vesztettem

Az arcod felragyog
Mint egy öszi tálkép
Ahogy újra felnevetsz
Csupa arany és bíbor
Minden árnyék
Ilyen gyönyörü nem lehetsz
A lusta Nap tavaszt ígér
Tavaszt ígér, nyarat remél
De nézd, a dér
A fákhoz ér

Egy megfakult hajfonat
Egy dobozban tejfogak
Ennyi csak
Ami megmarad
Ha szétosztod önmagad
Ezer dolgom folyton rág
A sírodon a friss virág
Csak ritka vendég
Nincs rá mentség
Felöröl a világ

Az arcod felragyog
Mint egy öszi tájkép
Ahogy újra felnevetsz
Csupa arany és bíbor
Minden árnyék
Ilyen gyönyörü nem lehetsz
A lusta Nap tavaszt ígér
Tavaszt ígér, nyarat remél
De nézd, a dér
A fákhoz ér

A sötét már elvakít
Szidj meg vagy mondj valamit
Nagy hirtelen
A nyakszirtemen
Egy kéz végigsimít

ákos : A lepkegyűjtő

Gombostűre szúrva szépen,
Ezernyi színes pillanat.
Az idő, ha megdermed a képen,
Az öröm talán ittmarad.

Mennyi kérdés, mennyi féltés,
Sok értelmetlen áldozat.
A lepkegyűjtő emlék után kapkod,
És felgyűlik a holt anyag.

De bárhogy fáj: Elmúltál!
Te gyáva perc,
Te bűntelen, Te tiszta,
Nem idézhet vissza semmi már.

Bárhogy fáj: Elmúltál!
Te drága perc,
Te bűntelen, Te tiszta,
Nem idézhet vissza semmi már.

Gombostűre szúrva szépen,
Ezernyi színes pillanat.
Az idő, ha megdermed a képen,
Az öröm talán ittmarad

ákos : Gépszabadság

A kéken vibráló dobozban él
Néhány lény, aki szebb mindenkinél

A géptörténelemnek kezdetén
Egy igazán haladó szellemiségű lény
A lelkén olcsó pénzen túladott
És kiizzadt egy magvas gondolatot

Hogy nem kellenek ide nemzetek
Világ gépei, egyesüljetek
A gépnek nincsen múltja, se hiedelmei
Csak alkatrészei vannak neki

A kép-gép ontja a képeket
És vezérli velük a gépeket
Hogy fel ne fogják, hogy ne tudhassák
Micsoda rabság:
A Gépszabadság !

Sóváran nézi minden gép
Hogy a dobozban az élet milyen szép
A gépek élnek és büszkék is nagyon
Tetszik nekik a gépuralom
Amiről nem tudnak, az nem is létezik
Aki gépellenes, azt úgyis szétszedik

Éljen a gépi demokrácia
Éljen a gép egyszerű fia
Csak a mindennapi gépzsír meglegyen
Ami mindent egy formára ken

A kép-gép ontja a képeket
Hogy ne értse senki a lényeget
Hogy fel ne fogják, hogy ne tudhassák
Micsoda rabság :
A Gépszabadság !

Gépszabadság !
Gépszabadság !
Gépszabadság !

 ákos : 1956

A tévé kékes bársonyával
Kibélelt világ
Elfelejt és nem örül
Ha emlékezem rád
Pedig éppen ötven éve
A béketűrés népe
Fellázadt és maga ment
A sorsának elébe

Fekete-fehérben menetelt szépen
A kritikus tömeg
Hitét a kínzókamrák
Sötét híre sem törte meg
Itt nem számít a rang
Hiába jön majd ezer tank
Ötszáz éve mindenkiért
Kondul a harang

Tiszta voltál, büszke, vad
Nem adtad egykönnyen magad
Rólad beszélni sem szabad
1956

Tiszta voltál, büszke, vad
Nem adtad egykönnyen magad
Rólad beszélni sem szabad
1956

Piros a vér, az eskü fehér
De a gyom bizony zölden virít
Sekély sírodat őrzik, nehogy
Ledöntsd a Pokolnak kapuit
Ha elérhetetlen, szent a cél
Az elbukás is ünnepély
Néhány nap és kiderül
Hogy az ember mennyit ér

Tiszta voltál, büszke, vad
Nem adtad egykönnyen magad
Rólad beszélni sem szabad
1956

Tiszta voltál, büszke, vad
Nem adtad egykönnyen magad
Rólad dalolni sem szabad

A tévé kékes bársonyával
Kibélelt világ
Nem érti, hogy miért kéne
Emlékezzen rád

ákos : Mondj igent

Az éjjel sűrű, mint a folyton fojtó köd
Nincs az a rossz poén, amin a tömeg nem röhög
Hiába mennydörög
Mikor a pénz csörög
A tempó szörnyen felpörög
Sodra sírba lök
Dobol majd a rög
Szegényes koporsód fölött

A téboly tombolva ünnepli önmagát
Árad az önzés és nincsen előtte gát
Félti a hatalmát
Mert annyit belát
Hogy megdőlhet az éjköztársaság
Ezért zúg a vád
Ezért sújt le rád
Ha te másképpen akarnád

Minél tisztább igazság
Mondj igent
Annál inkább vitatják
Mondj igent

Az égbolt üres, ezt tudja minden vak
De reggel felkel és ragyogni kezd a Nap
Itt van végre
Mutatsz az égre
De csak az ujjadat veszik észre
Mondd meg, miért ne
Értsenek félre?
Ez a kétkedők menedéke

Minél tisztább igazság
Mondj igent
Annál inkább vitatják
Mondj igent

ákos : Ébredj (Szent Márton köpenye)

Gyulladt testedre az éj leszáll
Eső szakad szakadatlanul
A fehér csempék közt a tér sivár
Felhőhad az égen felvonul

Az orvos jól beszél, a rímtelen közöny
Megdermeszt, bár nem is hallhatod
Görcsösen hiszem, hogy jön rád még öröm
Ahogy beadja a komor oldatot

Ébredj, éledj, ha fáj is, nyisd fel a szemedet
Mozdulj, virradj, máris, mondd ki a nevemet
Kelj fel, egy jel kell, egy sóhaj, minden perc nehezebb
Törd meg a csöndet egy szóval, én nem kérek egyebet
Soha már

Sápadt arcodon a láz dereng
Koldus lelkeden átfúj a szél
Az ágyad és a szíved meghasadva reng
Köd mögött a hold, mint aki fél

Az álom partján aztán hozzád lép egy árny
Díszruháját karddal vágja szét
Úgy borul föléd, mint angyal hordta szárny
Szent Márton rád teríti fényes köpenyét

Ébredj, éledj, ha fáj is, nyisd fel a szemedet
Mozdulj, virradj, máris, mondd ki a nevemet
Kelj fel, egy jel kell, egy sóhaj, minden perc nehezebb
Törd meg a csöndet egy szóval, én nem kérek egyebet
Soha már

Ébredj fel
Élned kell
Ébredj fel
Élned kell

Ébredj, éledj, ha fáj is, nyisd fel a szemedet
Mozdulj, virradj, máris, mondd ki a nevemet
Kelj fel, egy jel kell, egy sóhaj, minden perc nehezebb
Törd meg a csöndet egy szóval, én nem kérek egyebet
Soha már

ákos : Tű a vénán

Kiabáltál és úgy szavaztál, hogy szabadjon neked ezt is
Elfelednéd de nincs szerencséd, mert ez fertőzőbb mint a pestis
Mindig sírsz hogy a gyűlölet öl
Közben szétszakadsz a gyűlölettől
Egyszer minden lator meglakol
Nem lehetsz otthon már sehol
Neked a hazugság dalol

Az a tű folyton ott a vénán
És te eltűrsz mindent némán
Életed aig lüktet
De szemed a tévére dülled
És benn a kórteremben
A szelíd fehér csenden
Áthasít a zsoltár,
Hogy valaha ember voltál

Az a tű folyton ott a vénán
És te eltűrsz mindent némán
Életed aig lüktet
De szemed a tévére dülled
És benn a kórteremben
A szelíd fehér csenden
Áthasít a zsoltár
Hogy valaha ember voltál

Ember! Ember! Kelj fel és járj!

Köpködtél az ég felé
Aztán a nyakadba hullot szépen
Zabáltad folyton az életet
De most te vagy terítéken
Mint aki játszik az ördöggel
Észre se veszi, hogy az ördög nyer
A bajt kerested, megszeretted
El ne hidd, hogy szabadon enged
A magad erejéből nem szabadulsz meg

Az a tű folyton ott a vénán
És te eltűrsz mindent némán
Életed aig lüktet
De szemed a tévére dülled
És benn a kórteremben
A szelíd fehér csenden
Áthasít a zsoltár,
Hogy valaha ember voltál

Az a tű folyton ott a vénán
És te eltűrsz mindent némán
Életed aig lüktet
De szemed a tévére dülled
És benn a kórteremben
A szelíd fehér csenden
Áthasít a zsoltár,
Hogy valaha ember voltál

Ember! Ember! Kelj fel és járj!

ákos : Egyetlen hívó szó elég

Egyetlen hívó szó elég
És rózsaszínű derengés lebeg
Lüktetnek tompa lágy zenék
Nyirkos langymeleg pattant új rügyet
A kényelemből elég lesz hamar
Egyszerre fájni kezd a lét
A kitelt idő még több fényt akar
Így feszíti szét bársony keretét

Egyetlen hívó szó elég
Egyetlen elomló alak
A hevült ösztön máris lánggal ég
Egy vétlen mozdulat és a gyöngysor elszakad
Ziháló párnák közt a nász
Tengernyi kéjben fuldokol
Fokozza önmagát a láz
Egy hullámfodor mindent elsodor

Csöndekkel barázdált beszéd
A boton kopott markolat
Egyetlen hívó szó elég
És mindent felad a búcsúzó tudat
Az elme emléket hadar
Egyszerre fájni kezd a lét
A kitelt idő mégtöbb fényt akar
Így feszíti szét korhadt keretét